Kedves Lola.. Hasonlítasz ám, valakire tudod? Utállak. Nem mintha úgy szétvernélek, inkább jól beléd bújnék, és ott is maradnék örökre. Milyen jó is azoknak, akik nem csak hogy szépek, de még énekelnek is, és ezeket a dallam-érzelmeket persze megosztják minden földönfutóval. Szerintem engem jobban meglehetne érteni, ha tudnék énekelni.
Egykori legjobb barátnőm néz vissza rám minden pillantásodból. Ő rá is irigykedtem. Tulajdon képpen ikrek vagytok, azzal a különbséggel hogy te vagy a vékonyabb és magasabb; csak még nem tudtok róla.
Azok akik szépek, és ráadásul gyönyörű hangjuk van ( vagy úgy csinálnak a playback, meg a video klip által) hatalommal állnak mások fölött, és övék az egész világ.
Tulajdon képen szeretem a kezemet. Vagyis.. mindig elképzelem, és úgy tetszik. Aztán néha csak nézem, és tűnődöm rajta, mennyire más, mennyire nem az enyém, szép, pici, kislányos kezem van.
Hajnalban érdekesen éreztem magam. Lezuhanyoztam és a lila színű hálóingemet vettem föl, ami olyan nagy darab, hogy szinte alig látszom benne. Egy kisgyerek voltam, valahonnan az emlékezetemből, egy csöndes, saját világában élő kislány. Óvatosan lépegettem a parketta illesztés csíkjain, mezítelen picurka lábaimmal.
A nagymamám azt mondja, hogy úgy van tervezve, anyuék csak holnap este jönnek haza. Remélem így lesz. Szeretnék még ellenni egyedül, szeretnék még fotózni is. Anyu azt mondta mielőtt elment, hogy ma valamikor délután hitthon lesz. Mindjárt fölhívom, és megkérdezem tőle.
Fölhívtam anyut. Fél négy-négy körül itthon lesz. Nem örülök neki.
Milyen érdeses, hogy egy pillanat alatt lettek valami testvér-féleségeim. Lehet hogy furcsa, de apura vagyok a legkíváncsibb. Szeretnék vele beszélgetni, ha lehet. Hogy legalább egy csöppnyit értsek az életemből.
