júni 10.
Ugrálok egyik pillanatról a másikra. Elfelejtem mit gondoltam 10 perccel ez előtt. Mindig így van. Mindig le kell írni őket, különben semmire sem emlékszem. A jelenben élek. Meg aztán.. a gondolataim is min olyanok, mit egy egy iromány.. Tökéletesen megfogalmazott gondolataim vannak, tökéletesen lírai töltettel. És nem bírok beszélni!
Senki sem szeret. Úgy érzem mérges rám a Bíborka is; biztos észrevette; vagy még beszélt is a Misellel, megbeszélték milyen utálatos szemétláda vagyok. Hányingerem van.
Misel semmibe vesz!!(?) Ma be se akartam jönni!! Most már biztos hogy utál.. Nem akarok így elválni tőle az utolsó héten. Ő így akar elválni??
De olyan nehéz megszólalni. Tulajdonképpen nem is akarok. ÖLELJEN MÁR ÁT VALAKI!!
Kérdeztem Bíborkát, mérges e rám? Persze, azt mondja nem, csak “olyan nehéz volt ez az év, és..” Miért nem mondja a szemembe!! Olyan sírós volt a hangom..
Szét vet az ideg, be vagyok zárva, nem megy beszélni, nem megy mosolyogni, nem megy nem megy, basszátok meg; pedig akkor megutálnak, és!!!!....
SEGÍTSEN MÁR VALAKI!!!!! Basszus most meg masszírozzák a Bíbort!! Hát rohadjanak meg!! Mindenki!! Gennyedző kis kurvák!!! Fúúúj, milyen szent vagyok én!!!(???) Én is kérek!!!!! Én is kérek!!! Sírnom kell. El akarok rohanni!!!!
Nem is tudom milyen akarok lenni.. Olyan hűvös karikás szemű akarok lenni, nagy szempillájú, kicsit zizis csaj, olyan szemekkel, hogy látszanak benne a gondjaim, fehér arcomon szürkeség; hanyag finomsággal néz és vár... Ilyennek látom most magam.(??)
De jó! Most már a tanárnő is mérges rám! Le-néz. Olyan furán válaszolt.. Mindenki megvet. Delírium egy Semmi. Delírium nem létezik. Minden kis mocskot látnak bennem. Kitapogatták őket, mint egy könyv lapjait.. Hova rejtsem tovább?? Mi lesz velem?? Meg fogok ölni mindenkit!!
Vajon milyen leszek terhesen (állapotosan) – ha leszek? Leszek? Vagyok? Anyu szavai belebújnak a testembe.
Azt hiszem megszűntem. Nem vagyok sehol. Talán nem is voltam soha?? Minden szerep a másikkal, az emberekkel, csak egy álom volt?? És ha tényleg láthatatlan vagyok?? Láthatatlan vagyok. Nem létezem nem létezem. Senkinek nem kellek.
De miért is törődnék én velük? Kimegyek a suliból, ki a Napra, szép, finom napsütésbe. Jó kedvem lett, már nem is érdekelnek a Miselék. Kinek kellenek ők?? Egyedül is boldogulok.
De most mi?? Ne már, akkor tényleg nem... Teljesen semmibe vesznek. Teljes mértékben megszűntem. Jó, remek, de akkor gyűlölök mindenkit!! Nehogy már én érezzem rosszul magam miattuk! Gyűlöllek Bíborka gyűlöllek Misel, undorítóak vagytok! Fúj. Meghaltam! Nem nem haltam meg!!! Megölöm Őket!!!!Undorító kis szenny leszek, csak hogy bizonyosságot adjak végre magamról, csak azért is; szanaszét verdesnék mindent magam körül, beverném ezt a fasz ablakot, és majd a széjjel vágott, véres kezemmel addog püfölném a bíborékat hogy ahogy beleverem a fejüket a falba, szétloccsanjon az agyuk, és felnyársalnám őket, és még holtukban is rugdosnám!!!!!
Milyen szép, finom ez a napsütés... Várom a buszt, föl-alá járkálok, Tankcsapda - Örökké tart.. Milyen szép. Pont olyan vagyok mint a zene. Olyan a tekintetem, a szemem, a testem, a járásom.. Sírok.. De most nem látja senki. Most úgy érzem, bárki jó lenne. Bárki, csak átölelhessek valakit, és elsírhassam magam az ő szeme láttára. De persze, pont most nincs itt egy ember se.
Folyton video klipekben szerepelek.
Talán olyan vagyok, mint egy modell. Talán. Megyek a tükör előtt. Üres szerepeket játszom.
...
Olyan jó képeim vannak.:) De nem lehet.. hogy már a végén internet kurva vagyok?? Olyan fura.. Hol van a határ?? Nekem tetszenek a képeim. Persze egyúttal meg is rémítenek, zavaróak, és ellenségesek, hiszen végül is magamból facsartam ki őket. A “nagyobb” fotóim, minden négyzetcentiméterükkel azt ábrázolják pontosan, amit érzek. Vagyis, ahogy érzem magam.
...
De azt nem értem, miért “szeretnek” engem annyira? Úgy értem, ha az emesenre gondolok.. hát elég egyhangúak a vélemények.. :)) Vannak páran..
Humor. Humor, mi??
Aranyos. Kedves. Intelligens. Különleges. “Mert más vagyok, mint a többi..” Na jó. Végülis eléggé megosztoznak a vélemények. De már nem tudom. Nem is tudom mit akartam ebből kihozni!
“Milyen velem beszélgetni?”
Levél a Herómnak. Azthiszem még mindig szeretlek.. soha nem felejtelek el!.. Sírok.. Szerepet játszom. Csalódtam. Ezt nem vártam volna tőled. Tőled nem! Miért kellett hazudni? Miért pont velem kellett játszanod??? Annyira utállak.. Te tudtad.. Te tudtad a legjobban mitől félek a leginkább.. Mi az amitől rettegek.. Nem akarok folyton csapdába esni. Miért miért MIÉRT????? Próbállak megérteni.. de nagyon nehéz megemészteni.. Nem az eszményítésed hiányzik. Kit érdekel?? Nagyon fáj.. nagyon nagyon fáj.. De már egy icipicit sem vagyok fontos!(??) Azt hiszem.. egy kicsit.. megbecsülhetnéd a szeretetemet.. a tiszteletem.. és azt.. ez is nagyon undorító!.. hogy ..megbecsülhetnéd.. elmondok neked valamit.. ami óriási dolog tőlem! De egyre csak dagad és dagad. Te voltál az első, akinek el akartam mondani.. ezt akartad kihúzni belőlem egész végig!! De már olyan érinthetetlen voltál.. Én soha nem akartam rosszat. Nem akartam rosszat!!
Ezer és egymillió kérdésem van. Hogy lehetett “Nerwe-ed” egy pillanat alatt?? Vajon elbúcsúztál tőlem, vagy csak egyszerűen itt hagytál? Emlékszem amikor azt “mondtad”.. “..De ő Itt van” És ennyi? Csapó.”
Anyu: “ Túl korai még neked a szexuális élet 6 évesen.” HA-HA-HA-HA-HA-HA-HA.
Levél, miután öngyilkos lettem:
“Sajnálom hogy soha nem voltam rá képes, hogy elmondjam. Azthiszem 6 éves xxxxx xxx xx xxxxxxxxxx xxxxxxxxxxx. Nincs szó xxxxxxxxxx, nem xxxxxxxxxx xxxxxxxxxxxxxxx; “finoman” xxxxxxxxxx rá a xxxxxxxxxx, arra hogy xx xxx xxxxx x xxxx..”
