“Milyen jó lenne, ha most itt lenne velem Heróm..
Hirtelen eszembe jutott hogy most nem vagyok ám, az a nagyon vicces kislányoska, mint ahogyan Snoop megismert.. Kész. Vége. Nem hiszek neki.
Olyan mintha a markomban lennék.. és szétfolynék az ujjaim közt.. Elegem van mindenből, és mindenkiből. Ordítoznék, és verekednék, és bőgnék.”
Teljesen kikeltem magamból. Purumm falát teleírtam mindenféle “utállak”-al, meg “gyűlöllek”-el, meg minden félével. Gondolmo nem tetszett neki, de azért mindig mosolygósakat küldött, úgy mondta hogy tudja hogy utálom, hogy egy semmi vagyok a szemében, valószíűleg nem is létezem, komolytalan hisztis picsa vagyok, egy adat – szóval úgy lenéz mint a szart. Eddig is tudtam hogy lenéz, de mindig visszakanyarodtam valamiért hozzá. Nem tudom miért.. Biztos kell a fájdalom! Nagyon megrémültem, bőgtem és megint hányingerem lett, mert tudom hogy igaza van. Rettegek szembe nézni magammal.
Akkor is nagyon meg szoktam ijedni, amikor magamból kirajzolok valamit, ránézek, és egyszerűen megijedek a képtől, úgy érzem fel fal..
Ha csak emesenen “erőszakoskodik” velem valaki, már attól görcsbe áll a gyomrom, teljesen azt érzem, mintha itt lenne melletem, és szét akarna verni..
Azt hiszem Purumm ezzel ( meg még több ilyennel) szépen elintézte, hogy soha az életben nem fogok vele találkozni. Letiltom. Most már végleg.
SEMMI VAGYOK
Láttam ahogy szétvagdosom magam.
Herómnak is írtam valami szart, de nem emlékszem. Persze. Ő is leszar. Gyűlölöm.
Már annyira dühös voltam, és annyira gyomorforgató érzéseim voltak, szinte már öklendeztem volna ki őket. Szerettem volna kiírni magamból egy emléket, ami úgy érzem, egyre élesebben él bennem. Persze rejtjelesen, hogy azért ne lehessen már annyira tudni, miről is van szó! Nem ment. Nem bírtam.
Nagyon fájt. Olyan lettem mint egy undorító, könnyedző tűzgolyó. A legkevésbé sem akartam, hogy bekecs ezt lássa bennem.
Végül evelinnek elkezdtem írni valami kertelős-rejtjeles szart. Szerencsére nem fogta az adást.
Minden egyre nyomorékabb lett bennem.
Nem bírtam. Iszonyat volt már az egész. Egy hajszálnyira voltam tőle, hogy kerek-perec közöljek vele valamit magamból, amit igazából neki illett volna legelsőre elmondanom, mert ő a legcsodálatosabb nyuszifüles, japánul tanuló ember akit valaha ismertem.
De nem ment Még így se ment. Nagyon féltem.
Szükségem volt arra hogy, megosszon velem egy mély titkot amit még senkinek sem mondott el.. Írta, fél hogy megrémít. Nem érdekelt! Mondja!
Utána, már én féltem attól hogy megrémítem.
Csapó!
Mi no pretender nadie. Úgy érzem elástam magam az emberek szemében.
